HALOGATÁS – LEHET-E JÓ OKA A DIÁKNAK A LUSTASÁGRA?

Révai Aliz

Egyáltalán lehet-e egy lapon emlegetni a halogatást és a lustaságot? Ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak, amikor átléptem diákszerepből tanárszerepbe, és az életszemléletem teljesen megváltozott. Ennek a változásnak két fontos kérdése is van: az egyik, hogy halogató diákból vajon halogató tanár lesz-e belőlem, illetve hogy mennyiben érzem majd át azoknak a diákoknak a helyzetét, akik az én óráimon késnek a házi feladattal, esetleg nem tanulnak vagy nem szólnak hozzá az órához. Ahhoz, hogy az első kérdésre választ kapjak, el kell telnie még egy kis időnek, de a második kérdésre a válasz majdnem biztosan igen.

                                                                                                          (kép: geralt @Pixabay)

Nemrég olvastam egy cikket "A lustaság nem létezik" címmel Devon Price tollából. A cikk alcíme ("...de a nem látható határok igen") arra utal, hogy sok esetben nem a diák hibája, hogy el van maradva a feladataival. Mit is érthetünk ez alatt? Egyrészt az egyik legáltalánosabb problémát, a motiválatlanságot. A motiváció az egyik legfontosabb hajtóerő a feladataink elvégzéséhez, legyen az külső motiváció (a diákok esetében a jegy, vagy bármilyen értékelés, kortársak megbecsülése, szülők elismerése) vagy belső (érdeklődés a tárgy iránt, tudásvágy), és ennek a hiánya halogatáshoz, a feladat el nem végzéséhez vezethet. Ezért fontos tanárként, hogy pontosan tudjuk mi magunk is, mi a célunk egy-egy feladattal, és a diákoknak is tudjuk ezt a célt közvetíteni, hogy megértsék, miért fontos ez nekik, és ezzel megadjuk nekik a motivációt.

A másik pont, amire érdemes felhívni a figyelmet, az a tény, hogy a diákok (és a felnőttek is) sokszor hajlamosak hamar feladni az olyan feladatok megoldását, ami szerintük meghaladja a képességeiket. Ez azzal jár együtt, hogy félünk vagy nem akarunk segítséget kérni, és egyedül mégis akadályba ütközünk. Ez frusztrációt okoz, amely szintén halogatáshoz vezet. Végül meg kell jegyeznünk, hogy gyakran nem is maga a feladat okoz nehézséget, hanem a körülmények nehezítik a diákok helyzetét; olyan problémák, amelyek felülírják az iskolai kötelezettségek fontosságát.

Devon Price-szal egyetértve azt tudom mondani, hogy mi, tanárok, akik diákként ugyanúgy végigmentünk ezeken a nehézségeken, adjunk esélyt a "lustábbnak" titulált nebulóknak, akik lehet, hogy csak félnek segítséget kérni, olyan problémákkal küzdenek amikről mi nem tudunk, vagy csak nem értik, miért fontos éppen az az anyag amit tanítunk. Segítsünk nekik megérteni, adjunk nekik időt, és minél kevesebb hangsúlyt fektessünk a büntetésre, viszont annál nagyobbat a megértésre.